László sarkon fordult, bejött értem a konyhába, megfogta a kezemet, és a tálakkal együtt kisétáltunk a házból. A hátunk mögött síri csend honolt.
Aznap este mi ketten, a mi kis konyhánkban életünk legfinomabb vacsoráját ettük meg. Két nap múlva Dániel megjelent nálunk, könnyes szemmel. Elmondta, hogy a vezérigazgatóék a távozásunk után tíz perccel felálltak és elmentek. A főnöke másnap behívta az irodába, és közölte vele: „Aki így bánik a saját édesanyjával a siker érdekében, arra én nem bízok rá egy egész osztályt.” Az előléptetést visszavonták. Dániel térden állva kért bocsánatot. Szilvia azóta sem mert a szemembe nézni. László pedig csak annyit mondott: „A rangot el lehet veszíteni, fiam. De a méltóságot csak eldobni lehet. Te az utóbbit választottad.”
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
