A fiam, Dániel nemrég kapott egy komoly előléptetést. Hogy megünnepeljék, és bevágódjanak a cégvezetésnél, a menyem, Szilvia kitalálta, hogy meghívják a vezérigazgatót és a feleségét egy elegáns, otthoni vacsorára. Szilvia nem tud főzni, így természetes volt, hogy engem hívott fel. „Anya, kérlek, ments meg, a te főztödnél nincs jobb a világon!” – kérlelt a telefonban.
Boldogan mondtam igent. Már tegnap hajnalban kimentem a piacra a legszebb húsokért. Két napon át álltam a tűzhely mellett: isteni vadas marhát csináltam zsemlegombóccal, fácánlevest, a végére pedig a híres házi krémeseimet. A lábam majd leszakadt a fáradtságtól, a ruhám átvette a konyha melegét és illatát, de büszke voltam.
Este hétkor megérkeztek a vendégek az elegáns, minimalista házba. Szilvia estélyiben, Dániel öltönyben fogadta őket. Én épp a konyhában tálaltam a hatalmas Zsolnay porcelán tálakba az ételt, és vártam, hogy a fiam bejöjjön, és asztalhoz kísérjen engem is.
Ehelyett Szilvia lépett be a konyhába. Szorosan magára húzta az üvegajtót, hogy a nappaliban iszogató vezérigazgatóék ne hallják. A kezében egy kis műanyag tálca volt. Letette a szemetes melletti kis sámlira, ahol a krumplit szoktam pucolni. – Erzsi mama – suttogta feszülten –, magának ide kint terítettem meg. Ott nyugodtan ehet. Úgysem ismeri a férjem főnökét, csak feszengene a nagy asztalnál a komoly témák miatt.
A torkomat mintha satuval szorították volna össze. – De Szilvi… – dadogtam, miközben a könnyeimet nyeltem, és a kötényemet gyűrtem. – Tegnap hajnal óta főzöm ezt a hatfogásos menüt nektek. Azt hittem, én is a családhoz tartozom… én is felvettem a szép blúzomat… Szilvia végigmért, és az arca fintorba rándult. – Jaj, ne drámázzon már! – sziszege. – Ez egy elegáns üzleti vacsora, maga meg tiszta pörköltszagú, és vörös az arca a gőztől. Le fog minket járatni! Majd Dániel kiviszi magának a maradékot, ha végeztünk. Addig legalább el tudja mosogatni a nagy lábasokat csendben, hogy ne legyen itt káosz!
A szavak úgy vágtak belém, hogy beleszédültem. A saját fiam házában, a saját kétkezi munkám felett cselédnek, elrejteni való szégyennek neveztek.
Ekkor a bejárati ajtó halkan becsukódott. A férjem, László, aki a parkolás miatt késett pár percet, épp az előszobában vette le a kabátját. A konyhaajtó résnyire nyitva maradt – mindent hallott. László sosem kiabál. Csendes, büszke, tisztességes ember. Lassan belépett a konyhába. Rám nézett, látta a könnyeimet. Szilvia zavartan összerezzent. László egyetlen szót sem szólt a menyünkhöz. Odalépett a pultokhoz, és a két erős karjával felemelte a két hatalmas, nehéz Zsolnay tálat, amikből gőzölgött a friss, illatos vadas marha és a köret.
Nem a sámli felé indult. Megfordult, és határozott léptekkel, egyenes háttal besétált a csodálatosan megterített, gyertyafényes étkezőbe, egyenesen a vendégekhez. A vezérigazgató és a felesége mosolyogva néztek fel, Dániel pedig büszkén húzta ki magát az asztalfőn.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
