Amikor elmondtam a nagymamámnak, hogy a férjem megcsalt, csak elmosolyodott, és ennyit kérdezett: „Répa, tojás, vagy kávé?”

Fogott egy répát, és könnyedén kettéroppantotta.

„A répa erős volt, amikor a forró vízbe került,” magyarázta. „Kemény és tartotta magát.”

Aztán letette a darabokat.

„De a hő hatására megpuhult. Elvesztette az erejét.”

Ezután megpucolta a tojást, és félbevágta.

„A tojás kívülről törékenynek tűnt,” folytatta. „Belül viszont folyós volt.”

A sárgájára mutatott.

„A forralás után a héj hasonló, de belül megkeményedett.”

Végül közelebb tolta a csészét. A kávé gőzölgött, és erős illata volt.

„És a kávé?” kérdezte halkan.

„A kávé nem csak kibírta a forró vizet. Megváltoztatta.”

A tiszta víz sötét lett, gazdag és illatos. A hő nem tette tönkre, inkább megmutatta, mi van benne.

Amikor végre összeállt

Összerándult bennem valami. Hirtelen minden világos lett, és a torkomig feljött a sírás.

„Én eddig a répa voltam,” suttogtam.

„Valahányszor elárult, mindig egy kicsit jobban megpuhultam. Közben azt ismételgettem, hogy a szeretet kitartást jelent.”

A hangom megremegett.

„Adtam és adtam, míg végül alig maradt belőlem valami.”

Nagyi átnyúlt az asztalon, és megszorította a kezem.

„Most meg azt érzem, kezdek tojássá válni,” tettem hozzá.

„Keménnyé.”

„Zárttá.”

„Keserűvé.”

A tekintetem az asztalon pihent.

„Már senkiben sem bízom. Sőt, magamat sem ismerem fel.”

Ő csak finoman megszorította az ujjaimat.