Egy régi fényképalbum volt benne.
Tele képekkel.
Az első fotón az apja nevetett, miközben egy kisbabát tartott a karjában.
Őt.
A következőn az anyja süteményt sütött a konyhában.
A harmadikon mindhárman egy parkban ültek.
Márk keze remegni kezdett.
– Ezek… rólam szólnak?
A férfi bólintott.
– A szüleid mindig azt mondták, hogy te vagy az életük legnagyobb ajándéka.
A kisfiú ekkor már sírt.
– Én minden évben eljövök ide… mert nem akarom, hogy azt higgyék, elfelejtettem őket.
A férfi letérdelt mellé.
– Nem felejtetted el őket. És ők sem felejtettek el téged.
A kisfiú ekkor letette a tortát a sír elé.
Meggyújtotta a gyertyát.
– Ma lettem kilencéves – mondta.
A férfi csendben figyelte.
– Kívánj valamit – mondta halkan.
Márk becsukta a szemét.
Sokáig nem szólt.
Aztán elfújta a gyertyát.
– Mit kívántál? – kérdezte a férfi.
A kisfiú letörölte a könnyeit.
Majd halkan ezt mondta:
– Hogy jövőre ne egyedül kelljen ide jönnöm.
A férfi ekkor megszorította a vállát.
– Akkor azt hiszem… a kívánságod már teljesült.
Mert attól a naptól kezdve Márk már soha nem érkezett egyedül a temetőbe.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
