Egy majdnem tökéletes valentin-este
A Valentin-nap nekem mindig jelentett valamit, még akkor is, ha csak apró dolgokról szólt.
Aznap este a párom meglepett egy asztalfoglalással a város egyik legelegánsabb éttermében. Nem a mi stílusunk volt. Halk hegedűszólt a háttérben, a gyertyák fénye táncolt a hófehér abroszokon, a kristálypoharak pedig úgy csillogtak, mintha apró fények lennének.
Olyan volt, mint egy filmjelenet.
Közben azon kaptam magam, hogy hálás vagyok, amiért ennyire készült. Nevettünk, meséltünk a munkáról, aztán a desszertnél közelebb hajoltunk egymáshoz, ahogy a romantikus jelenetekben szokás.
Pár órán át tényleg úgy tűnt, hogy ez egy ritka, igazán szép este.
Aztán kihozták a számlát.
És onnantól minden más lett.
A 380 dolláros sokk
Nem számítottam arra, amit a végösszegnél láttam.
380 dollár.
Egy pillanatra összeszorult a gyomrom.
Mielőtt bármit mondhattam volna, ő nyugodtan odahajolt, és szinte mellékesen annyit mondott: „Felezzük el.”
Pislogtam egyet.
Az egész vacsora az ő ötlete volt. Ő választotta ki a helyet, az ételt, ő szervezte a meglepetést. Én csak örültem, hogy együtt vagyunk.
Ezért igyekeztem óvatosan fogalmazni.
„Nem érzem fairnek, hogy felezzük, ha ennyire drága, és nem én választottam” mondtam halkan.
Nem vitatkozni akartam. Nem is támadásnak szántam. Csak őszinte voltam.
Csakhogy az őszinteség néha azonnal lehűti a levegőt.
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
