A nő neve Anna volt. Félénken lépett be a meleg nappaliba, a kisbaba békésen aludt a karjában. Anyám hellyel kínálta, de a szeme folyamatosan az ajtót kémlelte, hátha Peti is feltűnik mögötte. De Anna egyedül jött.
Mikor leült, elmesélte, hogy Petivel két éve éltek együtt egy másik városban. Peti büszke volt, túlságosan is büszke ahhoz, hogy hazajöjjön és bocsánatot kérjen, bár sokszor emlegetett minket. Aztán egy hónappal ezelőtt baleset érte a munkahelyén. Kórházba került, és bár felépült, a munkáját elvesztette, és a tartalékaik elfogytak. Az albérletből kirakták őket pont karácsony előtt. Peti kint várt a kocsiban, mert nem mert bejönni. Szégyellte, hogy „vesztesként” tér haza, nem úgy, ahogy megfogadta.
Apám, aki addig némán ült az asztalfőn, és aki annak idején elzavarta Petit, hirtelen felállt. Nem szólt semmit, csak kiment az előszobába, felvette a kabátját, és kiment a hóesésbe. Mindannyian az ablakhoz tapadtunk. Láttuk, ahogy odamegy a régi, rozsdás autóhoz az út szélén. Peti kiszállt. A két férfi percekig csak állt egymással szemben a hidegben. Aztán apám, a kemény, szigorú ember, kitárta a karját.
Amikor bejöttek, mindkettőjük szeme vörös volt. Peti bemutatta Annát és a kisunokát, Lilit. Aznap este a plusz teríték nem maradt üresen. Sőt, még eggyel többet kellett hoznunk. A vacsora alatt nem beszéltünk a múltról, a vitákról. Csak néztük a kisbabát, ahogy anyám ujját szorongatja, és tudtuk: a család nem arról szól, hogy
A teljes főzési lépésekért lapozz a következő oldalra, vagy kattints a Megnyitás gombra (>), és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook-ismerőseiddel.
